Ha lehet hinni a mindenféle lifestyle portáloknak, akkor 2015 a felnőtt színezők éve volt. És ahogy a könyvesboltok kínálatát elnézem, 2016-ban sem várható komoly változás. Magamban szoktam mulatni, hogy emberek, akik amúgy békésen elbeszélgetnek a világ dolgairól, sőt, nagyrészt egyet is értenek, amint elhangzik a felnőtt színező hívószó, kimeresztett karmokkal egymásnak ugranak. Mert van, aki imádja és van, aki utálja. Biztos vannak semlegesek is, de őket a nagy harcban nem lehet hallani, meg ha van eszük, akkor a kimeresztett karmok láttán jó messzire mennek a harcmezőtől.
Itt most akkor coming outolok, én nem tartom a sátántól valónak a felnőtt színezőket, sőt, időnként én is szoktam színezni. Nem gyakran, de ha, akkor igazi odaadással. És igen, örömmel tölt el a tökéletes színárnyalat megtalálása és a vonalon belül maradás, még akkor is, ha ez az ellentábor szerint ciki.
Értem én a kifogást, miszerint hol van abban a kreativitás, hogy az ember előre megrajzolt fekete vonalak között előre definiált színekkel – mert hát a ceruzák színe adott – vonaltól vonalig színez. Szerintem sincs benne kreativitás, de tényleg, egy szem sem. Ugyanezen okból például kifejezetten ellenzem, hogy gyerekek kezébe túl korán kerüljön színező. Oké, igazából azt ellenzem, hogy egyáltalán színező kerüljön a kezükbe, de realista vagyok, így maradok annál, hogy ne túl korán. Pont mint a csoki: ideális lenne, ha soha, de mert ebben a világban élünk, legalább ne túl korán. Mert tartson minél tovább az a kor, amikor még nincs kőbe vésve a gyerek fejében, hogy a háztető piros, a macska meg csíkos, sem az, hogy a macska a képen legyen kisebb, mint a ház. Tartson minél tovább az a korszak, amikor a gyerek még elhiszi, hogy szépen rajzol akkor is, ha a felnőttek mást definiálnak szép rajznak. A gyerekeknek szóló színezők legnagyobb bűnének épp ezt tartom: hogy elhitetik a gyerekkel, hogy van egy etalon, amit el kellene érniük a rajzaikban.
Felnőttek esetében viszont ezt a problémát már nem tartom igazán lényegesnek: a felnőtt már alkotott egy képet arról, hogy ő tud-e rajzolni vagy nem, és ezen a felnőtt színező sem fog változtatni, ez a vonat már elment. A felnőtt már besorolta magát a kreatív vagy nemkreatív dobozba, és hogy jön ahhoz bárki, hogy ezt a besorolást felülbírálja kívülről. Egyébként szerintem az ún. kreatív hobbik közül a legtöbbnek vajmi köze sincs a kreativitáshoz, amennyiben a kreativitás alatt azt értjük, hogy valami eredetit létrehozni. Ilyen szempontból a kottából zongorázás, a mintából kötés-horgolás vagy a bármilyen tutorial alapján való barkácsolás, varrás sem kreatív tevékenység. Az ember előre megadott, részletesen leírt lépéseket követ, és a kreativitás általában a megfelelő szín és alapanyag kiválasztásában merül ki. Ha valaki kép alapján, leírás nélkül készít valamit, az egy fokkal talán kreatívabb, bár még mindig nem igazán az szerintem, hiszen az ötlet másból pattant ki.
Egyébként szerintem ez mind nem is baj. Az eredetiség, kreativitás mint elvárás eléggé devalválódott az utóbbi években, szinte már ciki nem kreatívnak lenni. Pedig az igazi kreativitás szerintem kevesek sajátja, és ez nem is gond. Véleményem szerint sokkal fontosabb az, amivel a kreativitást gyakran összekeverik: a saját kézzel valamit létrehozni érzése. Ennél teljesen sokadlagos, hogy amit létrehoz az ember, az saját ötlet-e vagy sem. Nyugodtan el lehet ismerni, hogy új dolgokat létrehozni nem mindenkinek adatik meg. Viszont (majdnem) mindenkinek van lehetősége – és szerintem szükséglete is – valamit a saját kezével létrehozni. Különösen ma, amikor szinte mindent képernyőn intéz az ember, jó érzés valójában kézbe fogni egy tárgyat, egy eszközt és azt érezni, hogy nemcsak elvont kódok képesek valamire, hanem az ujjaink is. Hogy nemcsak két dimenzióban létezhet valami, hanem konkrétan az asztalon is. És szerintem innentől kezdve teljesen mindegy, hogy kötés, horgolás, varrás, fafaragás vagy éppen felnőtt színező. A lényeg, hogy valódi szerszám, tű, ceruza, olló, papír, textil, bőr, fa, fém van az ember kezében és azon saját kézzel valami változtatást eszközöl az ember. Ez megadja annak az érzését (vagy illúzióját?), hogy hatalmam van a dolgok felett. Olyan színű lesz két vonal között a fehér papír, mint amilyennek én elképzeltem. Olyan formájú lesz az a papírkivágás, amilyennek én akarom. És a végén a kezemben marad a bizonyíték, nem tűnik el, nem mentődik el egy megfoghatatlan felhőbe, ahonnan aztán egy rossz klikkeléssel kitörlődik véletlenül.
Na meg a másik: amikor sok téren azt az illúziót próbálja kelteni a nagyvilág, hogy nincsenek határok, minden lehetséges (ha igazán akarod, van rá időd!!!), akkor kifejezetten felszabadító két vonal között maradni színezés közben, belátni, hogy vannak határok és hogy nem is minden határ rossz. Egyesek akár még szebbé is teszik az életet. És nem minden fér bele feltétlenül, amit az ember igazán akar, vagy ha igen, annak esetleg burnout az ára.
A harmadik érv a színezés mellett egyértelműen a koncentrálás és fókuszálás. A világot ma már nem váltom meg, de ezt a 10×10 centit szépen kiszínezem, ahogy nekem tetszik. Van-e ennél nagyobb luxus a munka-család-háztartás háromszögében egyensúlyozó átlagembernek? Na jó, egy málnás pavlova, de egyéb?
Ha engem kérdeztek, színezni nem rossz. Nekem. Akinek rossz, az semmiképp ne színezzen. De csak azért, mert egyesek szerint ez ciki, meg nem kreatív, nem szabad abbahagyni, ha amúgy örömet okoz. Egyébként aki haszontalan időpocsékolásnak tartja, annak azt szoktam mondani, hogy a harmincötödik horgolt sálam is hasonlóan időpocsékolás. Meg hogy a kiszínezett képeket időnként ráragasztom egy A6-os papírra és elküldöm egy barátnőmnek képeslapként. Úgy már rögtön van funkciója is. Szóval szerintem ássuk el a csatabárdot, színezők és nemszínezők, az élet túl rövid egymás cikizésre.
Tetszett a bejegyzés?
2016-02-26 at 08:42
Teljesen egyetértek. És hihetetlen flow élményt tud adni bármi kézzel készített dolog (a színezésnél a szín kiválasztásról nem is beszélve :)). Amúgy a kreativitás – új dolog alkotása – számomra még új és nagyon furcsa érzés. Amikor megszáll egy ötlet, úgy érzem, hogy szétdurran az agyam, és állandóan azon jár, hogy hogyan lehet megvalósítani. Elég nehéz néha kordában tartani az alkotási ösztönt, hogy ebéd is kerüljön a család elé :). Végre megértem a programozó férjem, hogy miért jár néha teljesen "nem vagyok jelen" fejjel a lakásban :D.
2016-02-26 at 12:36
En nem szeretek szinezni, de a fiuknak vettem egy felnot szinezot (kicsinek nekik sem volt SOHA), ami nem gugyogos, cicus, kutyus, hanem sok reszlet stb. Fokuszalas es befejezettseg elmeny.
Sohanem ereztem, hogy a kezimunka `kreativ` lenne, es mikor ezt mondtam kezimunkas korben, akkor tamadasnak ereztek, mert akkor ok nem kreativak, ha kivalasztjak az anyagot? nem! Ami nem ertettem, hogy miert ekkora trauma. Nekem is arra kell a kezimunka (ahogy a neve is mondja), mert fejben telik az eletem 90%-a, egy csomo virtualis dolog kozt, nagyon sokszor nincs is nyoma rengeteg energiaval elvegzett munkamnak. Ez egy egyensuly kerdes szamomra.
2016-02-26 at 19:22
én is nmrég vettem egyet magamnak, megirigyeltem az elsős hittanosaimtól a sok szinezést, és esténként, lefekvés előtt minidg színezek kb 1o percet – nem nagy odaszánás a nap 24 órájából… Ha már itt tartunk, ti a nagyon pici, vékony ábrákat hogy tudjátok kiszinezni vonalon belül? Nekem minidg kicsúszik a hegye, pedig percenként faragok… Léteznek rotring-színesek??
2016-02-26 at 19:48
A nagylányom kapott karácsonyra felnőtt színezőt (nálunk sem volt soha kicsi korukban), nagy örömmel, belefeledkezéssel színezgeti egy-egy fárasztó iskolai nap után. Amit a kreativitásról írsz, azzal nagyon egyetértek, nyomasztó elvárássá vált az utóbbi években, pedig jóval kevesebb van belőle, mint amennyire népszerű fogalom.
2016-02-26 at 20:53
Én normál ceruzát használok és kerülöm a túl aprólékos rajzokat. Pedig vannak nagyon szépek köztük, az igaz. Rotringról nem hallottam még, de 0,3-as filc mintha lenne.
2016-02-27 at 08:10
Végre valaki elmondta, amit én is gondolok!!!!! Annyiszor neveznek kreatívnak, csak mert kötök/horgolok. Tiltakozom kézzel-lábbal, dehogyis vagyok én kreatív (vagy ha mégis, akkor nem ettől, de szerintem egyébként tényleg nem, ahhoz túlságosan szeretek a mások által megrajzolt vonalon belül maradni, pontosan, ahogy írtad ), szóval szerintem inkább vagyok rendes iparos, akinek a kezében ott az eszköz, fejében a technika, előtte a minta, és szépen komótosan megcsinálja, ami oda van írva. A végén pedig ott a jól elvégzett munka öröme. A színezőt egyébként még nem próbáltam, de szerintem a legkevésbé sem ciki, és egyszer egész biztosan veszek egyet magamnak. Aprólékos, de egyébként egyszerű és viszonylag monoton tevékenységekben elmerülni igenis jó és pihentető. Nem lehet mindig kirándulni menni, ha az embert kezdi bedarálni a mókuskerék, kellenek más menekülőutak is 🙂
2016-02-29 at 07:35
Mókásnak tartom…